Gyorshír:

Kedves Látogató

Üdvözlöm Községünk honlapján!

Engedje meg, hogy Surd község polgármestereként köszöntsem településünk honlapján.
Kis falu a miénk, Zala megye déli részén, Somogy megye határán, festői dombos, erdős vidéken Nagykanizsától 16 km-re, völgyben megbújó patakok partján szépen művelt szőlők, tuja és fenyőültetvények között, Nemespátró, Zákány, Belezna falvak szomszédságában egy evangélikus és egy katolikus templomtorony őrizetében épült. A karácsonyfa őshazájaként is emlegetik. Szorgalmas lakói kihasználva a zalai időjárás és talajviszonyokat fenyő, azaz karácsonyfa termesztéssel foglalkoznak.
Az emberek szeretnek itt élni. Sokat dolgoznak  falujukért, portájukat szépítik és szívükön viselik természeti értékeit, mint a védett platánsor, a horgásztó, a nemes fákkal, évszázados tölgyekkel ékes Zichy park. Büszkék vagyunk arborétumunkra, csemetekertünkre, melyben száznál több fenyőfajta található.
A közös szórakozásnak is több tere van, Művelődési ház teleházzal, könyvtárral, sportpálya, tájház, a hősi emlékmű parkja mellett játszótér a kicsiknek. Megújuló falusi programok várják az érdeklődőket.
Településünk Körjegyzőségi székhely, Liszó községgel közösen működtetjük a hivatalt.
Alternatív pedagógiával dolgozó Óvodánkat intézményfenntartó társulásban tartjuk fenn Nemespátró községgel.
Az időskorúak ellátására Idősek Klubját üzemeltetünk Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával intézményfenntartó társulásban.
4 civil szervezet működik településünkön: Sportegyesület, Vagyonvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesület, Sporthorgász Egyesület és a Surd Községért Közalapítvány.
Területünkön egy szénhidrogén kutatásból származó 70 C-os termálvíz és ásványvíz lehetőség a jövő ígérete.

Kérem, tekintse meg településünk történelmi, természeti és idegenforgalmi értékeit, szeretettel várjuk, látogasson el hozzánk személyesen is.
Kellemes időtöltést és jó böngészést kívánok! 

Kanász János

polgármester